Kezdőlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 510 124 szócikke van, ebből 1048 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
Hubay Jenő 1897-ben
Hubay Jenő 1897-ben
Hubay Jenő és felesége, Cebrián Róza
Hubay Jenő és felesége, Cebrián Róza

Hubay Jenő (született: Huber Jenő, Pest, 1858. szeptember 15.Budapest, 1937. március 12.), magyar hegedűművész, zeneszerző és pedagógus. 1921-ben az MTA tiszteleti tagjává választották.

A 19. század utolsó negyedében a világ hegedűművészeinek élvonalába tartozott: a hetvenes évek végétől évtizedeken át sorozatosan aratta sikereit Európa-szerte. Jelentős elismerést vívott ki kamaramuzsikusként is. Előbb brüsszeli, majd budapesti vonósnégyesével és szonáta-partnereivel a legmagasabb igényű muzsikálásnak igyekezett híveket szerezni. Zenepedagógusként is kiváló eredményeket ért el. 23 évesen került az előkelő Brüsszeli Konzervatórium hegedű tanszakának élére, és négy év múlva kitűnő muzsikusok egész sora került ki osztályából, köztük Bram Eldering.

Ezután visszatért Magyarországra, ahol a Zeneakadémia hegedűtanszakát vezette. A Hubay-iskolából olyan híres művészek kerültek ki, mint Geyer Stefi, Vecsey Ferenc, Szigeti József. 1919-től 1934-ig a Zeneakadémia igazgatója volt. A 19. század végétől népszerűek voltak hegedűművei és magyar, francia, valamint német dalai. Később érdeklődése egyre inkább a nagyobb szabású, szimfonikus és színpadi műfajok felé fordult: A cremonai hegedűs és az Anna Karenina című operáival maradandót alkotott.

Életének utolsó teljes esztendejét, az 1936-os évet három bemutató tette emlékezetessé: Az önző óriás című, Oscar Wilde meséjére komponált táncjátékának budapesti bemutatója, a Csárdajelenetekből összeállított táncjáték első előadása és az Anna Karenina bécsi premierje. A szerző régi vágya teljesült, amikor Felix Weingartner a bécsi ünnepi hetek megnyitásán, február elején előadta dalművét a Staatsoperben. 1937. január 6-án megírta végrendeletét és elbúcsúzott feleségétől, fiaitól. 1937 márciusában, 79. életévében, testi és szellemi erejének teljében arra készült, hogy a hónap végén elfoglalja helyét a Brüsszelben, fiatalkori dicsőségének színhelyén az Eugène Ysaÿe-ról elnevezett, akkor első ízben megrendezett nemzetközi hegedűverseny zsűrijében. A sors azonban másként rendelte: március 12-én a Váci utcai Újvárosházán egy megbeszélésen váratlan szívroham végzett vele.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Midwayi csata • Osztrigafélék • Bionika a textiliparban • I. Bardülisz illír király • Lepantói csata • Léprigó • A központi idegrendszer vérellátása 

Javaslatok

A nap képe    
Volvo PV544 B18 (1961) (Dülmen, Észak-Rajna-Vesztfália, Németország)

Volvo PV544 B18 (1961) (Dülmen, Észak-Rajna-Vesztfália, Németország)
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

A C-vitamin felépítése
A C-vitamin felépítése
  • … az aszkorbinsav vagy ismertebb nevén a C-vitamin antioxidáns tulajdonságú szerves sav, melynek hiánya az emberi szervezetben skorbuthoz vezethet?
  • … a 15 és a 16 szám Ruth–Aaron-párt alkot?
  • … a Golgi-készülék egy a citoplazmában elhelyezkedő bonyolult membránrendszer?
  • Santiago Ramón y Cajal tudományos munkája mellett tehetséges fényképész is volt, és a spanyol tájakról, falvakról, emberekről, barátairól készített fotókat?
Aktuális  


Az év aktualitásai: 2022-es orosz invázió Ukrajna ellen2022-es labdarúgó-világbajnokságCovid19-koronavírus-járvány (magyarországi helyzet) – 2022-es Formula–1 világbajnokság


Halálesetek a közelmúltban: Várhelyi AndrásAnne HecheClaudio GarellaJosé Luis Pérez-PayáWolfgang PetersenVjacseszlav SzemenovManuel Ojeda

Ezen a napon  

Ma 2022. augusztus 17. van,  

Sukarno kikiáltja Indonézia függetlenségét (1945.08.17.)
Sukarno kikiáltja Indonézia függetlenségét (1945.08.17.)

Évfordulók  



Ismerkedés a Wikipédiával  
Contactus-wmcolors.svg
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Wiki3A.jpg
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 510 124 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
Cc.logo.circle.svg
Cc-by new.svg
Cc-sa.svg
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.